Táltos Szülőkör Egyesület

Segítse adományával a hátrányos helyzetű gyerekeket!
Adószáma: 18463536-1-06

Bővebb információ >>

Táltos Szülőkör Egyesület

Sajtó

Forrás: Promenád.huA Hódmezővásárhelyi Wass Albert Kör irodalmi és művészeti pályázatot is hirdetett, melynek díjait péntek délután a Németh László Városi Könyvtárban adták át.

A képzőművészeti pályázatra – amely során Wass Albert műveit illusztráló alkotásokat várta a gyerekektől – a beérkezett munkák közül a zsűri a következőket díjazta:

Bővebben: Átadták a Wass Albert Kör díjait

Forrás: Táltos IskolaHétfőn a kistérség iskoláiból érkezett diák-zsaruknak tartottak képzést a vásárhelyi rendőrkapitányságon. Az önként jelentkezett fiatalokkal a bűnelkövetővé és áldozattá válás veszélyeit ismertetik meg a Belügyminisztérium közel hárommillió forintos, egyedi támogatásával zajló "Válaszutak, válassz utat!" elnevezésű programban azzal a céllal, hogy ezeket továbbadva iskolatársaiknak csökkenjen a rendőri statisztikákban megjelenő fiatalok száma.

Bővebben: A vásárhelyi kapitányságon képezték a diák-zsarukat

Forrás: Táltos IskolaBeköszöntött október 7-én, pénteken valóban az ősz, az eső is szemerkélni kezdett széllel kísérve épp akkor, amikor a Németh László Gimnázium és Általános Iskola aulájában Almási István alpolgármester megnyitotta a Vásárhelyi Őszi Hetek rendezvénysorozatát. Ezzel egyidőben a IX. Diákok Őszi Tárlata is megnyílt, ahol a népi kézművesség jellegzetességei közvetlen vagy épp közvetett formában tértek vissza a fiatal alkotók munkáiban.Sok képpel!

Bővebben: A diákok alkotásai méltón vezetik fel a szombaton nyíló tárlatot

Forrás: Táltos IskolaKerámiákból nyílt kiállítás hétfőn délután Vásárhelyen a Mozaik Kamarateremben. A műalkotásokat a Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola és Gimnázium diákjai készítették.

A "Volt egyszer egy vadnyugat" dallamaival és Arany János költeménnyel színesített kis műsorral indul a képzőművészeti kiállítás megnyitója.

Bővebben: Őskortól a János vitézig kerámiával

Forrás: Promenád.huA Táltos Iskola Hódmezővásárhelyi Tagintézményében nagy odafigyeléssel tudnak foglalkozni a gyermekekkel, hiszen a fiatalok kis létszámú osztályokban tanulnak. A pedagógusok az egyéni bánásmódot részesítik előnyben, és egy pillanatra sem hagyják magukra a gyermekeket. A diákokat a délelőtti tanulás után, a szabadidejükben szakkörök várják.

Bővebben: A legfőbb cél az életre nevelés

3. oldal / 3

Ez az oldal cookie-kat (sütiket) használ a felhasználók hitelesítéséhez és a látogatói statisztikához.

Elfogadom

Facebook oldalunk

Belépés