Táltos Szülőkör Egyesület

Segítse adományával a hátrányos helyzetű gyerekeket!
Adószáma: 18463536-1-06

Bővebb információ >>

Táltos Szülőkör Egyesület

Forrás: Promenád.huTizenhét nyolcadik osztályos diák vett ma búcsút a Táltos Iskola Hódmezővásárhelyi Tagintézményétől, ám a tanulástól nem, kivétel nélkül, mindannyian folytatják tanulmányaikat, a legtöbben gimnáziumban.

Pénteken délután öt órakor kezdődött a Táltos Iskola Hódmezővásárhelyi Tagintézményében a ballagási ünnepség, és az évzáró. Egy nyolcadik évfolyamos osztályt búcsúztattak, összesen tizenheten fejezték be tanulmányaikat az intézményben – tudtuk meg Vágvölgyi Attilától, a tagiskola vezetőjétől.

A végzős osztály minden tanulójának kiemelkedő volt mind a magatartása, mind a szorgalma, a tanulmányi eredményeik is nagyon jók lettek. Kivétel nélkül mindenki tovább tanul, a többségük gimnáziumban – hangsúlyozta Vágvölgyi Attila, aki azt is hozzátette, a diákoknak kiváló a kézügyessége is, ezt a Diákok Őszi Tárlatán bizonyították, mert több tanuló alkotása is díjazott lett.

Az ünnepséget pontban öt órakor kezdték, a diákok végig sétáltak iskolájuk folyosóján, majd az udvaron búcsúztatták őket társaik. Juhász Tünde hetedik osztályos tanuló búcsúbeszédét követően Kardos Ferenc Kiss Kálmán: Szonett ballagóknak című művét adta elő, majd Márton Judit végzős diák átadta a rangidősök zászlaját a hetedik osztályosoknak.

A ballagók egy-egy szál virággal köszönték meg tanáraiknak és szüleiknek a sok segítséget.

Ezen a délutánon több tanulót is díjaztak kiemelkedő tanulmányi eredményéért, a végzős osztályból Patak Petra és Kovács József vehettek át történelmi témájú jutalomkönyveket.

 

Forrás: Promenád.hu

 

Ez az oldal cookie-kat (sütiket) használ a felhasználók hitelesítéséhez és a látogatói statisztikához.

Elfogadom

Facebook oldalunk

Belépés