Táltos Szülőkör Egyesület

Segítse adományával a hátrányos helyzetű gyerekeket!
Adószáma: 18463536-1-06

Bővebb információ >>

Táltos Szülőkör Egyesület

Június 2-án délután nyílt meg a Táltos Iskola képzőművészeti kiállítása a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ első emeletén. Az ott látható több mint félszáz plasztika, kerámia és több tucatnyi festmény a szó bizonyos értelmében nem képzőművészeti alkotás, sokkal több annál.

Leginkább maguknak a készítőiknek. Lehetőség arra, hogy a sikerélményen keresztül felfedezzék önmagukban azt a készséget, amely segít majd beilleszkedni a társadalomba, hangzott el a megnyitón.
A szegedi székhelyű Táltos Tehetséggondozó Általános Iskola és Gimnázium hódmezővásárhelyi tagiskolája tanulói minden évben megmutatják kezük munkáját. A Táltosba járó gyerekek többségének valamilyen részterületen nehézségei vannak, ám valahol máshol megvan bennük a tehetség, megvan bennük a képesség, hogy sikerélményük legyen igazi alkotások létrehozásával, - hallottuk a megnyitón.

Divatos szóhasználattal élménypedagógiának hívják, amikor a gyermek az alkotás örömén keresztül tanul. Megismeri a közös munka örömét, felelősségét. A Táltos Iskolában vannak olyan képzések, fejlesztő foglalkozások, amelyek felzárkóztatják gyerekeket a problémás területeiken, ami segíthet majd a pályaválasztásban is. Ennek a tevékenységnek évek óta az egyik motorja Pápai Katalin keramikus, aki szerint az a cél, hogy tanuljanak meg kézzel alkotni, kézzel dolgozni. Lehet hogy nem lesznek professzorok, viszont remek szakemberek lehetnek, akik nem ijednek majd meg a kézzel végzett munkától. És ez ennek az egésznek a lényege.

"A gyermekek bámulatos lelki szolidaritása onnan ered, hogy szeretik az alkotást, és ebben minden gyermek az egész világon egy, amíg a nevelés meg nem rontja. Az a gyermek, aki nem alkot, kivétel." Oskar Kokoschka szavait érdemes végiggondolni, amikor megnézzük a Bessenyei Ferenc Művelődési Központban kiállított festményeket és kerámiákat.

Képgaléria >>

Forrás: Vásárhelyi Hírek és Promenad.hu

Ez az oldal cookie-kat (sütiket) használ a felhasználók hitelesítéséhez és a látogatói statisztikához.

Elfogadom

Facebook oldalunk

Belépés